A világ megváltozott.
Az embernek van ideje végiggondolni az eddigi életét.
Mennyi minden történt, jó és rossz.
De szerencsére nem fog örökké tartani ez sem.
Ott van a remény, hogy vége lesz a bezártságnak, és eljön a tavasz.
Annyi minden máshogy van, erről szól a dal...
Ott vagyok nálad, pedig itthon vagyok,
kifakul a világ, míg tisztára mosom.
Nincs elég mosópor, csak őszinte szavak,
lágyan hulló eső, elmossa a sarat.
Ott vagyok nálad, pedig itthon vagyok,
várom már a tavaszt, és rád gondolok.
Ott vagyok nálad, pedig itthon vagyok,
vége lesz a télnek, és találkozunk.
Most én megyek feléd, régen te jöttél hozzám,
tudom önző voltam, mikor szürke volt Tarján.
Halásztam a Tiszában, gyöngyöt és az aranyhalat,
maszkot hordtam füleimen, hogy ne halljam szavaidat.
Ott vagyok nálad, pedig itthon vagyok,
várom már a tavaszt, és rád gondolok.
Ott vagyok nálad, pedig itthon vagyok,
vége lesz a télnek, és találkozunk!
Te fönnt vagy már, onnan mindent látsz,
azt is látod, hogyan lett, laborrá a nagyvilág.
Emberekből egerek, városokból üresek,
szürke panelokból évek alatt színesek.
Betonkastélyokban, sok börtönbe zárt rab,
erős most a sárkány, a lovag nem divat.
Látok néha mégis tiszta arcokat,
déli napsütésben árnyék nem marad.
Árnyékból a fénybe, erről szól a harc,
annyi minden más lett, erről szól a dal
Erről szól a dal
Ott vagyok nálad, pedig itthon vagyok,
várom már a tavaszt, és rád gondolok.
Ott vagyok nálad, pedig itthon vagyok,
vége lesz a télnek, és találkozunk!
Ott vagyok nálad, pedig itthon vagyok,
várom már a tavaszt, és rád gondolok.
Ott vagyok nálad, pedig itthon vagyok,
vége lesz a télnek, és találkozunk!